Könyvem elméleti részében számos egyházi forrás alapján próbáltam
felvázolni az egyház szerepvállalását a szociális szférában, ezen belül
is az árvaellátásban. Az empirikus részben elsőként a Jézus Isteni
Szívéről Nevezett Kármelita Nővérek Kongregációjának alapításáról és az
Alapítóanya tevékenységéről írtam a rendelkezésemre álló dokumentumok
alapján. Interjús kutatásomban az akkor Gyenesdiáson élő Közösség
tevékenységét vizsgáltam. Hét félig strukturált kb. másfél órás interjút
készítettem a Közösség tagjaival, akik visszaemlékeztek a több mint fél
évszázados tevékenységükre illetve saját életútjukra. Meglepő volt
számomra, hogy a szétszóratás idején is meg tudták őrizni hivatásukat,
hasznos tevékenységeket végeztek, és ki tudtak tartani a hitben. Sajnos
az újraindulással az árvaellátást végző házakat nem kapták vissza és
tevékenységük jellege megváltozott, valamint a nővérek megjegyezték,
hogy a szerzetesi utánpótlás sem eléggé biztosított.